Blinken OSA Archivum
Icon
ENHU
Blinken OSA Archivum
Icon
ENHU

Új arculat, új kiállítás

2024/06/17

Új arculat, új kiállítás

A Blinken OSA Archivum új arculattal, új honlapokkal, és fennállása első gyűjteményes kiállításával köszönti a nyarat.

A közel három évtizedes múltra visszatekintő intézményünk a 2000-es évek elején költözött új helyszínre, és miután anyaintézményünk, a CEU oktatási programjait és diákjait politikai okokból Bécsbe száműzte a hatalom, tevékenységünket és célközönségünket is újra kellett gondolnunk. Az új arculattal egyben szerettük volna vizuálisan is érzékeltetni az intézmény sokszínűségét, így külön hangsúllyal jelennek meg az új intézményi honlapon a gyűjteményi, oktatási-kutatási és kulturális programjaink.

Az Archivumon belül működő Centrális Galéria is új weboldalt kapott, amelyen az elmúlt három évtized összes kiállítása és rendezvénye elérhető.

Az új arculat bevezetésével egy időben az Archivum 2024. június 21-én 18 órakor megnyitja első gyűjteményes kiállítását is A tényeken múlik: Gyűjtemények és közösségek címmel. Kiállításunkon a szerteágazó anyagainkból válogatott dokumentumok egymásra rétegződő történetekké állnak össze, felölelve a hidegháború korszakának és az azt követő időszaknak a főbb történelmi eseményeit, ugyanakkor betekintést nyújtva a hétköznapi emberek mindennapjaiba is.

Várjuk szeretettel a június 21-én, este 6 órakor kezdődő kiállításmegnyitónkra!

Image
A kiállítás posztere

Mit őrzünk? Mit csinálunk Budapesten?

Az Archivum fontos gyűjtemények és történelmi dokumentumok tárháza, amely a hidegháború történetével, az emberi jogok súlyos megsértésével és marginalizált közösségekkel (roma, LMBTQI+- és fogyatékkal élő emberek) kapcsolatos anyagokat őriz. Emellett a CEU és a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának hivatalos archívuma. Az archívumi gyűjtemények gondozása és feldolgozása (digitalizálása, rendszerezése, leírása) mellett az Archivum egyben kutatóműhely is, saját kutatásaink mellett az évente kétszer meghirdetett Visegrádi-ösztöndíjprogram keretében számos kutatót fogadunk a világ minden pontjáról.

Oktatási és tudományos programokat – előadásokat, konferenciákat – is szervezünk. Ingyenesen látogatható nyilvános eseményeink nemcsak az akadémiai közösségnek szólnak: a Centrális Galéria kiállításai és kísérőrendezvényei (filmvetítések, tárlatvezetések, koncertek, színházi előadások és tárlatvezetések), a középiskolás és egyetemista korosztálynak meghirdetett edukációs programjaink, Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál eseményei a legszélesebb közönséghez szólnak.

Az Archivum továbbá olyan jelentős kulturális kezdeményezések születésénél is bábáskodott, mint a KÉK – Kortárs Művészeti Központtal közösen szervezett Budapest100 és a Fortepan.

Image
Az Archivum homlokzata

Mi volt és mi lett az intézmény neve?

Aki ismer minket, az valószínűleg „OSAként” gondol ránk (a feloldás angolul Open Society Archives, magyarul: Nyílt Társadalom Archívum). 2015-ben vettük fel a Blinken nevet, Vera és Donald Blinken nagylelkű támogatását meghálálandó. Így ekkortól magyarul “Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum” néven igyekeztünk berobbanni a köztudatba. Angolul másképp. Aztán idővel megengedtük magunknak, és jobb napjainkon másoknak is, a „Blinken OSA Archívum” rövidítést.

2024-ben döntöttünk úgy, hogy egységesítjük a magyar és angol neveinket, és nagyobb hangsúlyt fektetünk archívumi mivoltunkra, így lettünk: Blinken OSA Archivum. Vagy röviden: Archivum.

Image
Eddigi nevünk

Archivum? Miért éppen Archivum?

Az archívumok a tények őrzői, a hitelesség helyei, a történelem sarokkövei. Dinamikus intézmények, amelyek aktívan részt vesznek a történelmi események dokumentumainak megőrzésében és feldolgozásában. Tudta azonban, hogy nem csupán régi dokumentumok raktárai? A digitális kultúra rohamos fejlődése jelentős átalakulásokat hozott a levéltárak működésében is. Ez megjelenik nemcsak a nálunk őrzött dokumentumok formátumában, de azok hozzáférhetőségének módjában is: elég csak a honlapunkon szabadon hozzáférhető digitális tartalmakra gondolni.

Olyan nevet szerettünk volna, amely megőrzi az intézményi identitásunkat, ugyanakkor az egyre inkább nemzetközi és digitális térben is könnyen felismerhető és leírható. Ezért hagytuk el az archívum névből a hosszú ékezetet, hiszen az intézmény új honlapja a korábbinál könnyebben megtalálható archivum.org címre költözött.

Image
Az Archivum épülete belülről.

Milyen az új arculat?

Az új arculat célja, hogy ezekre a változásokra és kihívásokra reflektálva jelenítse meg tevékenységeinket; hogy bemutasson egy modern, izgalmas és nyitott intézményt. Alaposan előkészített meghívásos pályázaton választottuk ki a remek magyar dizájncsapatot, a VAN Studiót, hogy megvalósítsák legvadabb álmainkat – sikerült nekik. Örök hálánk érte, Luca és Bálint!

Mit jelképez az új logó?

Bár szerettük a korábbit, az valójában már majd’ tíz éve nem idomult az új (majd még újabb) intézménynévhez, ezért tudtuk, hogy mindenképpen új logóra lesz szükségünk.

Olyat szerettünk volna, amiben főszerepet kap az „archívum”, de helyet kap mellette a nevünk többi eleme is, részben azért, mert ez tűnik logikusnak, részben azért, hogy eddigi közönségünknek legyen lehetősége felismerni minket ezután is.

A logó egymásnak döntött könyvekből összeálló „A” betűre épül, és három verziója lett, S, M, és L méretekben. Hogy az Archivum megmaradjon hangsúlyosnak, és mert szebbek is úgy, a “Blinken” és az “OSA” is kisbetűs lett.

Image

Mit jelentenek az új színek és ikonok?

Az új arculatunk négy fő színt és négy fő ikont használ. A színek teljes egészében az Archivumban fellelhető színekből származnak. Aki közelebbről megvizsgálja a lépcsőházunkat vagy átfutja a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió Kutatóintézetének nálunk őrzött dokumentumait, könnyen beláthatja, hogy ez így igaz.

Az intézmény fő színe a sárga, és ikonja, a logót használva:

További három szín és három fő ikon az Archivum három fő profilját jelzi, ezek:

Gyűjtemény: Gyűjteményi / archívumi tevékenységünket egy kinyíló levéltári doboz szimbolizálja.

Oktatás és kutatás: Oktatási és kutatási profilunkat akadémiai sapka jelzi.

Kulturális programok: Kulturális programjainkat egy hangosbeszélő hirdeti majd.

És mik ezek a piktogramok?

Mivel rendkívül szerteágazó mind a gyűjteményünk és talán még annál is komplexebb a működésünk, tudtuk, hogy egy egyszerű színkódolás nem fogja megoldani a kommunikációs kihívásainkat.

Ezért, illetve azért is, mert nagyon szeretjük őket, készültek külön piktogramok a különféle tartalmainkhoz és programtípusainkhoz.

Image
Tevékenységeink és tartalmaink

És milyenek az új weboldalak?

Ez volt a régi intézményi weboldalunk, amely csaknem egy évtizede készült, ezért időszerű volt frissíteni. Szintén a VAN Studioval karöltve ez lett új:

archivum.org

Reméljük, hogy tetszik is, és használható is! Szívesen veszünk minden visszajelzést arról, hogy mi jó, és mi legyen jobb az új weboldalon, úgyhogy akinek kedve tartja, örök hálánkért cserébe itt megoszthatja velünk a véleményét: https://forms.office.com/e/uJAS74naKX.

Korábbi tartalmaink átmozgatása és kozmetikázása folyamatosan zajlik, de négy évnyi anyag – hír, blogbejegyzés és esemény – már így is többnyire fellelhető. (Ha valakinek kedve támadna az Archivum archívumában kutakodni.)




Image
Új intézményi weboldalunk: archivum.org

Egyúttal ezennel leleplezzük a Centrális Galéria vadonatúj weboldalát is, amelyet Polgárdi Ákos (Submachine) készített:

galeriacentralis.archivum.org

Az új honlappal közel harminc évnyi kiállítás és program vált elérhetővé. Büszkén tesszük közhírré: a Centrális Galéria gazdag és színes (szó szerint is színes, mondhatni eklektikus) története megérkezett az internetre.

Image
A Centrális Galéria új honlapja: galeriacentralis.archivum.org

És mikor nyílik az új kiállítás?

Az Archivum, az új arculat és honlap elindításával egy időben, 2024. június 21-én 18 órakor nyitja meg A tényeken múlik: Gyűjtemények és közösségek című kiállítást.

Gyűjteményeinket új módszerekkel, új megközelítésben értelmezzük újra, olyan együttműködő partnerek bevonásával, mint a Háttér Archívum és Könyvtár vagy a CEU Romani Studies Program. A kiállítás a „kollektív kurátori munka” és a „közösségi archívumok” módszereit felhasználva mutat be válogatást az Archivum gyűjteményeiből. Az Archivum közel harminc éves történetének első gyűjteményes kiállításán a szerteágazó anyagból válogatott dokumentumok egymásra rétegződő történetekké állnak össze, felölelve a hidegháború korszakának és az azt követő időszaknak a főbb történelmi eseményeit, ugyanakkor betekintést nyújtva a hétköznapi emberek mindennapjaiba is.

És mi lesz látható a kiállításon?

A kiállításon többek között a Szabad Európa Rádió/Rádió Szabadság Kutatóintézet gyűjteményéből származó, eddig nem látott anyagok szerepelnek, így a rádió magyar adásának könnyűzenei műsorához, a Teenager Partyhoz írt levelek, valamint a rádiók belső működését bemutató fotók. Szamizdat anyagok, például Dalos György 1985 című regénye is megtekinthető a tárlaton, Rajk László eredeti illusztrációival. Kiterjedt audiovizuális gyűjteményünk számos anyagát is bemutatjuk, többek közt a Fekete Doboz Alapítvány által készített, a magyar rendszerváltás főbb eseményeit dokumentáló videókat, valamint a Privát Fotó- és Filmalapítvány amatőrfilmjeit, amelyek a 20. század szinte egészének magyarországi magántörténelmébe engednek betekintést.

A nagy történelmi eseményekkel kapcsolatos anyagokat olyan földhözragadtabb, személyes elbeszélések egészítik ki, mint a Szovjetunióból a Szabadság Rádiónak küldött levelek, vagy Lukács György filozófus feleségének, Bortstieber Gertrúdnak a rajzai, aki a családjának az 1956 utáni romániai száműzetésből küldött leveleihez mellékelte képeit, amelyek most először láthatóak a nyilvánosság előtt.

Image
Gyűjteményes kiállításunk június 21-én nyílik, és augusztus 25-is lesz látogatható