Mao vörös könyvecskéje

Quotations from chairman Mao Tse-tung. Peking, Foreign Languages Press, 1966.

1966. július 16-án a 72 éves Mao elhatározta, hogy remek fizikai állapotát demonstrálandó benevez a Jangce-átúszó versenyre: hat testőre és ötezer lelkes követője társaságában egy órán át úszott (rossz nyelvek szerint sodródott) saját óriási képmásai között a folyóban. A kínai hírügynökség és a napilapok beszámolója szerint az elnök csaknem 15 km-t úszott 65 perc alatt, a fáradtság legkisebb jelét sem mutatta, miközben “a folyó vize aznap mosolyogni látszott." (Aki ma 10 km-t két órán belül teljesít, világversenyeken indulhat. Ha azonban akkoriban bárki hangot adott ilyesféle, számolgatáson alapuló kétségének, könnyen pórul járhatott: 1966 augusztusában Pekingben megkezdődött Mao politikai riválisainak kiszorítása a hatalomból, a letartóztatások; és a vörösgárdisták tíz éven át tartó eszement pusztítása, amit a Nagy Proletár Kulturális Forradalom néven ismerhetünk.)

A folyók átúszása mindenesetre nemzeti sporttá vált. A Li Zhengsheng felvételén sorakozó úszók is ez előtt az esemény előtt akartak tisztelegni, amikor két évvel később, július 16-án átúszták -- ha nem is a Jangcét, de a Songhua folyót. Erőt pedig a komoly sportteljesítményhez mi másból is meríthettek volna, mint Mao elnök vörös könyvecskéjéből?

A kötet minden idők egyik legnagyobb számban kiadott műve (a Biblia után végzett a második helyen): 1964-es megjelenése óta legalább 860 millió példányt nyomtattak belőle; más becslések szerint ez a szám közelebb lehet az egymilliárdhoz.

Az, hogy a mi gyűjteményünkbe is került egy 1966-os első, és egy 1967-es második angol nyelvű kiadás, Victor M. Fic kanadai történészprofesszor könyvadományának köszönhető.

Tartalmáról nehéz mit írni: az egyszeri nyugati olvasónak az elején a papírtigris-motívum lesz ismerős (“A reakciósok papírtigrisek!” -- egy bekezdéssel lejjebb finomítva: “Egyszerre igazi és papírtigrisek is.” Sőt: “Hát Hitler nem papírtigris volt?” Vagy: “Az atombomba -- papírtigris.” -- holott 1964 októberétől Kína maga is atomnagyhatalommá vált); amúgy lapos, semmitmondó frázisok gyűjteménye a párt szerepéről, osztályharcról, imperializmusról, forradalmi heroizmusról.

Feltűnően gyakran szerepelnek a hadsereggel, katonákkal és harccal kapcsolatos hasonlatok, velős megállapítások, úgymint: “Az ellenség megsemmisítésének legfőbb eszköze a támadás.” “Támogassuk, amit az ellenség ellenez, ellenezzük, amit az ellenség támogat.” Egész fejezetek dicsőítik az egyéni szorgalmat, takarékosságot, ideológiai önfejlesztést, fegyelmet, a kritikai és önkritikus hozzáállást.

Megszívlelendő a liberalizmus mételyének 11 megjelenési formája is, mint például a nyílt kritika helyett a hát mögötti pusmogás; a felelőtlen kritikai megjegyzésekre, a kicsinyes szócsatákra való hajlam; vagy az ellenforradalmi megnyilvánulások felettesnek való nem jelentése. Megengedhetetlen liberalizmusra utal, ha valaki egy pillanatra is elfelejti kommunista mivoltát, közönyös, ahelyett, hogy minden lehetséges alkalmat megragadna a propagandára és meggyőzésre. Aki fél szívvel dolgozik, az lustaságában, aki nem látja be hibáit, az pedig önteltségében liberális.

Megtudhatjuk, hogy az irodalom vagy a kultúra csak akkor létjogosult, ha nevelőeszköz a forradalmár kezében. Alaptézisek: “Forradalmár az, aki a forradalmi néppel tart.” “A forradalom nem vacsoraparti.” A nőkről szólván a legfontosabb, hogy: “Kína asszonyai hatalmas munkaerő-tartalékot képviselnek.”

Szembeszökő a mindenkori propaganda nyelvezetének pőre banalitása, itt-ott kínai szólásokkal, mítoszokkal elegyítve: “Vagy a Keleti Szél győzedelmeskedik a Nyugati Szél felett, vagy a Nyugati Szél győzedelmeskedik a Keleti Szél felett.” -- Van valakinek kétsége afelől, melyik szél lesz a győzedelmes?

Magyar vonatkozással is szolgál a könyvecske: “Ez [az 1956-os magyarországi ellenforradalmi lázadás] esete mutatja, mi történik, ha a szocialista államban élő reakciósok szövetkeznek az imperialistákkal, és összeesküvésük céljait úgy próbálják elérni, hogy kihasználják az emberek közötti ellentéteket, hogy nézeteltérést és fejetlenséget szíthassanak. A magyar események figyelemreméltó leckét adnak nekünk.”

A könyvből kultikus tárgy, vallásos tisztelettel övezett szimbólum, egyfajta forradalmi toposz vált. Amint azt Godard 1967-es filmje, a Kínaiak óta Európában is tudjuk: “A vörös könyvecske lendít mindent mozgásba”.

Az illusztrációk a Le Mao c. könyvből származnak (a 12, 337, 395, 396. oldalról), amely egy volt diákunk ajándéka a könyvtárnak: lenyűgöző gazdagságban és minőségben reprezentálja a Mao-kultusz tárgyi kultúráját. Aki tágabb perspektívából kívánja megismerni az elmúlt száz év kínai történelmének fotóhagyatékát, annak a Le siècle chinois c. könyvünket ajánljuk.

Az Archívum már 2001-ben, a kontinensen elsőként kiállításon mutatta be a Westminster Egyetem kínai propagandaplakátjait Kelet Vörös a kínai kulturális forradalomhoz kapcsolódó, a kiállításon felhasznált dokumentáció megtekinthető az OSÁ-ban.