Eufória – bíbelődve, lezárt válaszok helyett

Már csak a héten, február 23-ig látogatható a Capa Központ EUFÓRIA? kiállítása — a rendszerváltást fotókon keresztül megközelítő tárlat egy része a Blinken OSA Archívum gyűjteményéből származik, és szabadon kutatható.

„Eufória – ez a szó sűríti leginkább magába azt az intenzív érzést, amelyet a magyarországi rendszerváltás eseményei váltottak ki a fordulatot üdvözlők körében” — írja a kiállítás bevezető szövegében a kurátor, Mucsi Emese. Az „eufória” szót azonban a kiállítás címében kérdőjel követi, azt sugallva, hogy a rendszerváltásról még nem lehet pusztán kijelentő módban beszélni. Vagy, ahogy megnyitóbeszédében Gyáni Gábor történész fogalmazott: „1989 még nem kulturális, hanem a kommunikatív emlékezet birodalmába tartozik, amely élő emlékezetként képes hatni ahelyett, hogy történelemmé fagyott volna.“ A kiállítás tehát nem lezárt válaszokat vagy kizárólagos állításokat közöl, hanem megteremteni igyekszik a lehetőségét, hogy a rendszerváltás emlékével kommunikációba lépjünk. Ezt tükrözi a kiállítás rendezési elve is, amely fontos gesztusként kitágítja azoknak a körét, akik ebben a párbeszédben részt vehetnek, akik saját élményeikről képeken keresztül beszámolhatnak: a fotókon nemcsak a rendszerváltás folyamatát alakító szereplők vagy a rendszerváltás meghatározó eseményei jelennek meg, de átlagemberek esetleges, látszólag jelentéktelen, de annál is inkább valós élethelyzetei.

Kapitány Éva fotósorozata a Capa Központ EUFÓRIA? kiállításán, illetve gyűjteményének feldolgozása az OSA-ban. (Fotó: Capa Központ; OSA/Zádori Zsuzsa)

A rendszerváltásnak mint történelmi folyamatnak egy epizódja jelenik meg Kapitány Éva a kiállításon látható sorozatán: a Krassó György vezette Magyar Október Párt 1990-es akciója, amely során ledöntötték Münnich Ferenc a mai Honvéd téren állott szobrát, a szocializmusra emlékeztető köztéri emlékművek eltávolítását követelve. Kapitány Éva 2019 óta működik együtt az Archívum munkatársaival, hogy saját, több tízezer tételes fotóarchívumát itt digitalizálja és kutathatóvá tegye. Kapitány POLARCH politikai fotóarchívum néven 1987-ben hozta létre gyűjteményét, azzal a céllal, hogy összegyűjtse az általa a rendszerváltás időszaka során készített dokumentumfotókat. A demokratikus ellenzék tagjaként az 1980-as évektől kezdve szándékosan olyan eseményeket látogatott kamerával a kezében, amelyekről a hivatalos sajtóban várhatóan nem jelentek meg fényképek, legfeljebb manipulatív, megmásított tartalommal. A célja az volt, hogy ezekkel szemben egyrészt megörökítse a valós eseményeket, másrészt ezeket a képeket el is juttassa a hiteles tájékoztatástól elzárt emberekhez. Mindennek az eredménye egy sajátos nézőpontú, rendkívül kiterjedt dokumentációja főképp a rendszerváltás köztéri eseményeinek, és így azok részben ismert, de nagyobb részben ismeretlen résztvevőinek.

A mintegy ezer filmtekercsből, azaz 36 ezer fényképből álló gyűjteményt jelenleg a szerző segítségével digitalizáljuk és részletes leírásokkal ellátva katalogizáljuk, hogy a Blinken OSA Archívum 1989: Lesz-e? című honlapján a lehető leghamarabb elérhetővé váljon.

Rodolf Hervé fevételeiből készült videómontázs a Capa Központ EUFÓRIA? kiállításán, illetve az OSA YouTube-csatornáján. (Fotó: Capa Központ)

Rodolf Hervé magyar származású francia fotográfus, 1989-ben költözött Budapestre, hogy aztán fotó- és videófelvételeken keresztül a korszak egy egészen egyedi dokumentációját hozza létre. Az Archívumban külön kiállításon mutattuk be a munkásságát 2012-ben. Az On the Ground 1989-94 című kiállítást akkor Klaniczay Gábor a következő szavakkal nyitotta meg: „Éppen azt a pillanatot ragadja meg – nem is dokumentumszerűen, hanem művészileg, személyesen –, amely ennek a 70-es, 80-as évek budapesti undegroundjának a végét jelentette. A végét, vagy inkább a kezdetét valami másféle létformának.” Ahogy az a Capa Központon látható videómontázson is megjelenik, figyelme kiterjedt a demokratikus ellenzék hozzá közel álló figuráitól kezdve a képzőművészeti és éjszakai élet szereplőin és színterein át a Dagály fürdő medencéiben megpihenő, vagy épp az éjszakai 6-oson utazó hétköznapi emberekig. Azaz, bár saját szerzői nézőpontjából, de több síkon is megörökítette az átmeneti időszakot, amikor végbementek a rendszerváltást jelentő politikai folyamatok és köztéri események, amikor felszínre tört és láthatóvá vált az addig földalatti második nyilvánosság, és amikor a termál mellett tornáztak a Dagályban.

Az 55 DVD-nyi vágatlan videóanyag másolatait az Hervé-család adományozta a Blinken OSA Archívumnak. Így (azóta digitális formában is) kutathatóvá vált, Klaniczay szerint, egy „olyan készlet, ami egy olyan privát történelmes és egy olyan művészi attitűdöt mutat, ahol a művészet tényleg átmegy az életbe. Ahol a magánélet színterei, a nyilvánosság színterei és a félnyilvánosság színterei együtt adnak egy nagyon érdekes, kavargó esztétikai látványt.”

Forgács Péter amatőrfotó-gyűjteményének egy része a Capa Központ EUFÓRIA? kiállításán, illetve a gyűjtemény az OSA-ban. (Fotó: Capa Központ; OSA/Zsámboki Miklós)

„Ez ennek a gyűjteménynek a gyémánttengelye — hogyan éltünk?” — mondja Forgács Péter a Capa Központ kiállításán látható videón, amelyen az OSA raktárában állva bemutatja az amatőr fényképekből álló gyűjteményét. Forgács egyfajta filmrégészeti vállalkozásként 1982-1983 között kezdett el családi film- és fényképfelvételeket gyűjteni, hogy azokon keresztül a múltnak egy a manipulált és folyton újraírt hatalmi narratíváktól független lenyomata táruljon fel és váljon kutathatóvá. Az amatőr videók és fotók készítői „önkéntelenül a saját idő megállításával, a pillanatnyi, de valójában igazán lényeges megörökítésével foglalatoskodnak, egy technikai lelemény jóvoltából, s így a mindennapi, rejtélyes és rejtett magántörténelem a Történelem íróinak, torzítóinak »nagy elbeszélései«, konstrukciói és önbecsapásai fölé nő” – írta Balassa Péter a projekttel kapcsolatban 1992-ben. A Capa Központ kiállításán a falra, illetve vitrinben installált fotókat Forgács a FŐFOTÓ selejt raktárából válogatta; olyan képekről van tehát szó, amelyeket készítőik sosem láthattak, ugyanis a FŐFOTÓ munkatársai technikai vagy tartalmi okokból azokat nem adták át. Ahogy azt Forgács a kiállításon látható videón elmagyarázza, tartalmi ok lehetett például a szexualitás vagy a politika, technikai pedig a rosszul beállított expozíció, az életlenség vagy a laborhiba. Mindeközben, az 1983 és 1989 között készült képeken a korszak alapvető „rítusai” jelennek meg, ráadásul részben a vágatlan tekercseknek hála eredeti dramaturgiájukban: családi karácsonyok és nyaralások, iskolai ünnepek és katonaság, disznóvágás és temetés. „Ez is volt 89-ben” – foglalja össze Forgács a videón.

Forgács Péter, illetve a Privát Fotó és Film Alapítvány a Blinken OSA Archívumban kutatható gyűjteménye két nagyobb egységből áll. Egyrészt, mintegy ötszáz órányi 1928 és 1985 közötti családi filmfelvételből, amelyet Forgács kétszáz órányi oral history interjúi, illetve a nyersanyagok felhasználával készített szerzői dokumentumfilmjei egészítenek ki; a gyűjtemény ezen része már digitalizálva lett. Másrészt, egy több mint 250 ezer tételes amatőrfotó-gyűjtemény, amely a 20. század eleje és 1989 között készült képeket tartalmaz, jelentős részben a FŐFOTÓtól elhozott felvágatlan tekercseken.