Illúzió és hazafias kötelesség: a Paranoia Archívum

„Békebeli demokrácia és a háborús helyzet közötti állapotban vagyunk” – fogalmazott Magyarország miniszterelnöke, miután a kormány veszélyhelyzetet hirdetett. Olaszországban az orvosok is háborús hasonlatokkal élnek, Donald Trump „láthatatlan ellenség” ellen hirdetett harcot a „totális győzelemért”, Angela Merkel szerint Németország a második világháború óta nem nézett szembe ilyen kihívással.

A koronavírus-világjárvány következtében kialakult közhangulat szinte már a Blinken OSA Archívum beszédes nevű Paranoia Archívumának filmjeit idézi.

(Bizonyos böngészőbeállítások mellett a posztban szereplő videók automatikusan elindulnak.)

A Paranoia Archívum projektzáró vetítése a Blinken OSA Archívumban 2009-ben, Szolnoki József és a Kaos Camping közreműködésével.

A Paranoia Archívum egy szabadon hozzáférhető digitális filmgyűjtemény, amely a Blinken OSA Archívum honlapján érhető el. A 16 mm-es celluloid filmeket az Archívumnak a gyűjtemény feldolgozásában is közreműködő Szolnoki József képzőművész adta át digitalizálásra, az eredeti szalagokat egy egyestés bemutatón a Kaos Camping „élő filmakció" előadásában vetítették le. A tekercseket Szolnoki Hartyándi Jenőtől, a Mediawave igazgatójától kapta meg, akihez a rendszerváltást követően kerültek a győri vasútállomás alatt található légópincéből. A filmek 1964 és 1982 között készültek a Védelmi Minisztérium osztályaként működő Polgári Védelem Országos Parancsnoksága megrendelésére a Mafilm Katonai Filmstúdiója és a Sportfilm Stúdió gyártásában, mint a civil lakosság számára forgatott oktatási anyagok, amelyek a tömegpusztító fegyverek elleni védekezés lehetőségeit mutatták be. Belőlük választ kaphatunk még olyan kérdésekre is, hogy hogyan tisztítsuk meg sugárfertőzött háziállatainkat, hogyan készítsünk nyúlszőr kalapból védőmaszkot vagy kukoricacsuhéból izotópszűrőt a bunkerunk szellőztetése számára.

„Megtanuljuk, hogyan készül a vegyvédelmi maszk." („Egyéni szükségvédő eszközök" / Polgári Védelem Országos Parancsnoksága, Mafilm Katonai Stúdió, [1976]. HU OSA LibSpColl-Paranoia-005; OSA Library. Special Collection. Paranoia Archive; Open Society Archives at Central European University, Budapest.)

A Paranoia Archívum 2009-es bemutatóestjén a filminstalláció vetítőgépei és vásznai között helyet foglalva tartottak előadást Ungváry Krisztián és Horváth Miklós történészek, vázolva a polgári védelem létrejöttét és szocialista magyarországi körülményeit. A polgári védelem nem a keleti blokk kizárólagos vívmánya, leginkább az első világháború utáni sokkos állapotú Angliában és Franciaországban kezdtek defenzív beruházásokba, hogy a következő háborút (a lakosság számára legalábbis) „lehetőleg sokkal kényelmesebben lehessen megvívni” – magyarázta Ungváry. „Technikailag az, hogy az egész világot úgymond el lehessen pusztítani valamilyen fegyverrel viszonylag hamar és hatásosan, ez nem a második világháborúval és az atomfegyverrel függ össze, hanem a vegyi fegyverekkel. Viszont ezek az első világháborúban már rendelkezésre álltak” – folytatta, két további példát is említve: az olaszok által az abesszíniai háború során tulajdonképpen a helyi bennszülött lakosságon kipróbált vegyi fegyvereket, illetve a spanyol polgárháború során lebombázott Guernicát, amely, köszönhetően többek közt Picasso festményének is, a totális légi háború egyik jelentős epizódjaként vonult be a történelembe. A második világháború, azonban „egy még totálisabb háború volt – folytatta Ungváry. – Különböző oldalon álló hatalmak különböző megfontolásokból civilekkel szemben is háborút folytattak”, beleértve ebbe az éghetőség szempontjából rangsorolt német városokkal szembeni angolszász szőnyegbombázások – W. G. Sebald szerint kibeszéletlen – történetét is. „1945 után, az atombomba korszakában ennek a polgári védelemnek a szerepe még inkább felértékelődik, hiszen a kockázatok úgymond sokszorossá válnak. [...] Kérdés, hogy lehet-e egyáltalán ez ellen védekezni?”

Picasso Guernicajának közelképeivel induló oktatófilm szükségkórházak telepítéséről. („Szükségkórházak szervezése és működése I." / Egészségügyi Minisztérium, Polgári Védelem Országos Parancsnokság, Mafilm Katonai Stúdió, 1973. HU OSA LibSpColl-Paranoia-047; OSA Library. Special Collection. Paranoia Archive; Open Society Archives at Central European University, Budapest.)

Tervek mindenesetre voltak a védekezésre – ezeket idézte fel Horváth Miklós. Először nagyszabású óvóhelyépítési program indult be, azonban mivel az óvóhelyek építése rendkívül költségesnek bizonyult, a program hamar, már 1953-ban leállt; az 1970-es évekig nem is született új óvóhely építésére vonatkozó döntés. Ha pedig óvóhelyépítésre nincs pénz, magyarázta Horváth, akkor egy pénzbe nem kerülő program lehet a megoldás: inkább a kitelepítés feltételeit próbálták tervezőasztalon megteremteni. „Még 1987-ben is két és fél millió ember kitelepítésére készültek a szolgálatok!” Ezt követték a civil polgári védelmi oktatások is, ahogy azt a Paranoia Archívum anyagainak alakulása is megörökíti: a korai filmek még azt tanították meg a nézőknek, hogy hogyan építsenek bunkert a kertjük végében, mi a teendőjük nukleáris támadás esetén, vagy hogyan védjék ki a rádióaktív sugárzás mellékhatásait. Az 1970-es évektől azonban nagyobb hangsúly került a polgári védelmi gyakorlatok, és főképp az evakuációk bemutatására, amelyek időnként több ezer polgári személy részvételével zajlottak. Az egyébként komoly rendezői stábbal és színészekkel forgatott filmeket rendszeresen vetítették iskolákban, munkahelyeken, művelődési házakban vagy mozikban. Mindeközben Horváth kutatásai szerint Budapest óvóhely-ellátottsága sosem haladta meg a 7%-ot, azaz száz emberből hét tudott volna bemenni óvóhelyre. A gázálarc-ellátottság felnőttek számára 60%, tizenévesek számára 10%, csecsemők számára 6% volt.

Duck and Cover. Rendezte: Anthony Rizzo, 1952.

Hasonló oktatási anyagok készültek azonban világszerte. Közismert, ma abszurdan ható példa a Duck and Cover című rajzfilm, amelyből amerikai diákok milliói tanulhatták meg a teknősbéka Bertnek köszönhetően, hogy atomtámadás esetén hogyan lelhetnek menedékre az iskolapad alá bújva. A rajzfilm ráadásul a Paranoia Archívumban található alkotásokéhoz hasonló intézményi háttérrel készült: az elnök Harry Truman által létrehozott belvédelmi kormányzati szerv, a Federal Civil Defense Administration megrendelésére gyártották megannyi mozgóképes, hangzó és szöveges oktatási anyag, sőt, tanterv mellett. Egy 1951-es cikk a New York Times napilapban „bombshelteritisnek” nevezte a Kalifornia államban elterjedő bunkerépítési lázat. Amerikaiak tízezrei tetováltatták magukra és gyermekeikre a vércsoportjukat, az állam pedig 2,5 millió dögcédulát és azonosító karperecet osztott szét diákok között. A különbség talán annyi, hogy a paranoia az USA-ban hamar lecsengett: Gallup-felmérések szerint 1959-ben a megkérdezettek 64%-a, 1965-ben 16%-a nevezte meg az atomháborút a legnagyobb fenyegetésként.

A Paranoia Archívum projektzáróján bemutatott plakátok Szolnoki József magángyűjteményéből.

A lakosság oktatásának, illetve tájékoztatásának a szükségességét a jelenlegi járvány ma, évtizedekkel a hidegháborús paranoia után, kellőképp árnyalja. Ugyanakkor a polgári védelem örökös önellentmondása épp az, hogy egyszerre hivatott a pánik megelőzése érdekében a biztonság illúzióját kelteni, miközben annak felelősségét részben a civil lakosságra hárítja, fenntartva a veszélyhelyzet érzetét. Ezt tükrözi a Paranoia Archívum levéltári leírása is, amely a gyűjteményt egyrészt mint oktatási, másrészt mint propagandaanyagot jegyzi.

Amire figyelni érdemes tehát, az az, hogy a mindenkori védelmi intézkedésekkel kapcsolatos kommunikáció ezen az elképzelt skálán hiteles tájékoztatás és propaganda között melyik irányba mozdul el – ebben szolgálhat mintaként a Paranoia Archívum.