A Goldberger-ház

Arany János utca: Ahol a divat születik

A mai Arany János utca 1885-ben kapta az 1882-ben elhunyt költő nevét. Előtte Országút, később Felső út, majd Főút volt a neve. Lipótváros a XIX. század első évtizedeiben kezdett sakktáblaszerűen beépülni, s az 1820-30-as évekre már a mai Arany János utcában is kétemeletes, klasszicista stílusú házak álltak. A Goldberger-ház 1830-as években épült elődjének utcai frontján 1892-ben először üzlethelyiségeket alakítottak ki, majd 1909-ben az egész házat lebontották, hogy a Goldberger Sámuel és Fiai Rt. textilgyár központi irodái és nagykereskedelmi üzlethelyiségei számára a helyén korszerű irodaház épülhessen. Az építési engedélyt még az előző tulajdonos, Ágoston Lajosné kérte 1909-ben. A premodern stílusú házat Jónás Dávid (1871–1951) és Jónás Zsigmond (1879–1936) tervezte, a kivitelezési munkákat a Lipták és Társa Építési és Vasipari Rt. végezte 1910–1911 között.

A Jónás-testvérek tervei alapján épült ház homlokzatának jellegzetessége a két emeletet összekötő vékony, magas, sajátosan keleti ihletésű fejezetekkel lezárt pilaszterekkel hangsúlyossá tett vertikalitás. A fríz-szakaszban, a tetőszinten a két szélső pilaszter fölé egy-egy rozetta-dísz került, a többi négy pilaszter felett a „Goldberger" felirat olvasható.

A ház tervdokumentumai között található egy még szecessziós homlokzatterv is, amelyet 1909. március 9-én szignáltak az építészek. A szecessziós formajegyek főképpen a tetőzet kialakításánál kaptak volna szerepet, míg a homlokzat szerkezete hasonló lett volna a végül megépült változathoz.

A Golderger Sámuel és Fiai Rt. 1922-ben megvásárolta az addig bérelt ingatlant, ahol ebben az időszakban több mint 120-an dolgoztak. Az épület belső elrendezését az 1930-as években átalakították és az Arany János utca 34. sz. házban is béreltek helyiségeket a Goldberger Rt. irodái számára. Az épület a második világháborús harcok során csak kisebb sérüléseket szenvedett.

A Goldberger-gyár államosítása után, az épület 1948-ban a Röviköt (később Centriköt) Nemzeti Vállalat textilipari raktára lett. 1981-ben a Konsumex Vállalat devizáért árusító zártkörű üzletházat („dollárboltot") alakított ki benne. Az átalakítás előtt készült építészi és statikai szakvélemény (tartószerkezeti műleírás) szerint: „Az alápincézett, földszint + 2 emeletes, lapos tetős létesítmény a tervezés időpontjában igen korszerű kialakítású volt és még ma is korszerűnek mondható." Az épület a rendszerváltásig működött valutáért árusító üzletként, utána éveken át üresen állt.

Az OSA Archivum ideköltözésekor részben visszaállította az eredeti állapotokat (pl. a főlépcsőházat), részben viszont átalakította az belső tereket. Az épület legkarakteresebb és leghangsúlyosabb eleme, a belső udvart lefedő üvegtető, az elmúlt 100 év során alig változott.

A Goldberger családról és a gyárról

1784-ben Óbudán Goldberg Ferenc (1755–1834) alapította a Goldberger-gyár elődjét, egy kis kékfestő műhelyet, amely abban a házban működött, ahol ma a Textilmúzeum található. A kis üzem eleinte lenvásznak, később pamutvásznak festésével foglalkozott. Idővel megvette a régi családi műhely mellett álló másik két házat is, és a mögöttük lévő területen újabb műhelyeket épített. Goldberg Ferenc a XIX. század elején változtatta nevét Goldbergerre. 1810-től a gyártást az új színezési technikákat is fejlesztő kisebbik fiára, Sámuelre bízta, és ő csak a termékek értékesítésével foglalkozott.

Goldbergerék támogatták az 1848-as szabadságharcot és egyenruhával látták el a honvédséget, amiért a szabadságharc bukása után Haynau nagy összegű hadisarccal és a gyárakban előállított termékek beszolgáltatási kötelezettségével sújtotta őket. Goldberger Sámuel 1848-ban bekövetkezett halála után felesége, Adler Erzsébet vette át a gyár irányítását. Vezetése alatt a gyár hamar talpra állt, és 1854-ben újra megkapta a pesti nagykereskedés jogát. 1856-ban megvásárolták az első gőzgépet.

A gyárat, sikereinek elismeréseként, 1857-ben a Pest-Budára látogató Ferenc József is felkereste. A család 1867-ben nemesi címet kapott, ekkor bővült ki nevük a Buday előnévvel.

A cég vezetőinek sorából kimagaslik Goldberger Bertold (1849-1913), aki modernizálta a gyárat, újabb gépeket szerzett be és belefogott a kötővászon gyártásba. 1905-ben az ő vezetésével alakult meg a Goldberger Sámuel és Fiai Rt. Az 1908-ban kezdődő túltermelési válság azonban a gyár anyagi helyzetét meggyöngítette.

Goldberger Leó 1878. május 2-án született, Goldberger Bertold második fiaként. Jogot tanult Budapesten, majd Lipcsében, de bátyja halála után, apja kívánságára bekapcsolódott a cég irányításába. 1905-ben ügyvezető igazgató, 1908-ban vezérigazgató, 1913-ban, apja halála után, alelnök-vezérigazgató, 1920-ban pedig elnök-vezérigazgató lett. Amikor Goldberger Leó átvette a cég irányítását, az csaknem a csőd szélén állt. Az I. világháború kitörése – a hadi megrendeléseknek köszönhetően – újabb fellendülést hozott. A háború második felében igencsak akadozott a nyersanyagellátás, ekkor született meg Goldberger Leó fejében egy fonó- és szövőgyár létesítésének ötlete. A vesztes háború és az azt követő nehéz idők miatt azonban ez a terv csak később valósult meg.

1923-ban épült fel a gyár szövödéje Kelenföldön, majd 1927-ben ugyanott a fonoda. Az 1920-as években kezdődött a „Bemberg Parisette" nevű műselyem gyártása, ami hamar oly népszerű lett, hogy hamisítani kezdték. A Goldberger-gyár másik újítása a szövetek amerikai szabadalom szerinti mérettartósítása volt. A cég az 1930-as évek nagy gazdasági válságát alig érezte meg, legsikeresebb éveiben, 1936-37-ben több mint két millió amerikai dollár értékű árut exportáltak.

Magyarország német megszállásakor a Gestapo az elsők között fogta el Dr. Buday-Goldberger Leót. A mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, ahol 1945. május 5-én, a tábor felszabadulásának napján halt meg.

A Goldberger-gyárat 1948. március 26-án államosították, s az Arany János utcai központot az államosított Goldberger Nemzeti Vállalat kettéválasztása után, 1950. december 31-én megszüntették. A tisztviselőket és irodai alkalmazottakat a vállalat óbudai és kelenföldi épületeibe helyezték át.

A fenti szöveg forrása Millisits Máté 2003/2004-ben készült kutatása, melyet az OSA Archivum támogatott. A szöveg és a fotók az Épül az egyetem című kiállítás részét képezik. A kiállítás a Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) fennállásának 20. évfordulójára készült, és kisebb megszakításokkal 2011-ben volt látható.