Rejtett rétegek. Archívum és adatgondozás (2020)
Emlékezet és archívum szorosan összekapcsolódó fogalmak. Magát az emlékezetet gyakran archívumként jellemzik: dolgok, képek és jelentések tárházaként, raktárként, mely anyagi formát ölthet, pedig az emlékezet sokkal inkább közvetítés, olyan folyamatok összessége, melyeken keresztül a múlt eljut hozzánk. A 2020-21-es tanév őszi félévében a Média design mesterszak első évfolyamának tervezési feladatát az „Archívum” tematikának, és a Blinken OSA Archívummal való együttműködésnek szenteltük, hogy a hallgatók a hidegháború nehezen megközelíthető, tabukkal terhelt időszakát hiteles forrásokon alapuló kutatási folyamat nyomán értelmezzék. Erhardt Miklós és Erdei Krisztina oktatók vezetésével általánosságban vizsgáltuk az archívumok jelentőségét a történelmi tudat alakításában, a kortárs művészetben és a kultúrában, illetve elemeztük az OSA Archívummal kapcsolatos sajátos háttérinformációkat. Meghívtuk az OSA munkatársait és olyan szakembereket, akik munkájuk során aktivizálták az rchívumokhoz való viszonyunkat. Vendégünk volt Páldi Lívia, aki a BBS 50: MÁS HANGOK, MÁS SZOBÁK – REKONSTRUKCIÓS KÍSÉRLET(EK) a Balázs Béla Stúdió ötven éve című, a stúdió történetének és gyűjteményének rekonstruálását megkísérlő kiállításnak volt a kurátora a Műcsarnokban, valamint Esterházy Marcell képzőművész, aki munkáiban gyakran támaszkodik személyes és kollektív emlékeinkre és azok összefüggéseire, illetve Frazon Zsófia etnográfus, a Néprajzi Múzeum munkatársa, a Nyitott Múzeum nevű tudományos projekt vezetője, aki már számos izgalmas együttműködést valósított meg annak érdekében, hogy a múzeumi, illetve levéltári anyagok szélesebb nyilvánossághoz is el tudjanak jutni. Az elméleti fókuszú szemináriumokkal párhuzamosan Szirtes János és Tarr Kálmán vezetésével a hallgatók önálló projektfejlesztésbe kezdtek, hogy az archívum anyagának megfigyelésével, kreatív feldolgozásával informatív, hiteles vizuális tartalmakat hozzanak létre.
A kortárs képzőművészet az elmúlt harminc évben aktív részt vállalt emlékezet és felejtés, identitás és történelem viszonyainak, az archívum mint médium történelemformáló szerepének újragondolásában. Az archívum tematikájának szentelt kiállítások, a művészek által kisajátított, felforgatott levéltári anyagok láthatóvá tették, hogy a képek, szövegek jelentését nagy mértékben befolyásolja az a mód, ahogy osztályozzuk, strukturáljuk őket. Az archívumba került dokumentum a társadalom leírására alkalmas eszköz tekintélyét kapja, az identitás, az emlékezet és a történelem szuverén analógiájává válik. A mappákba rendezett tartalmak utat nyitnak egy tágabb kontextus felé, melynek meghatározása nagy felelősséget tesz a rendszerező vállára, hiszen a dokumentumok nem mindig csak arról beszélnek, ami első ránézésre evidensnek tűnik. Az emlékezet- és archívumkutatással foglalkozó képzőművészeti gyakorlat célja, hogy a hivatalos emlékezet számára lényegtelen, de más értelemben mégis fontos személyes és kollektív emlékeket megmentsék a feledéstől, és újfajta értelmezési keretben nyilvánosságra hozzák.
A féléves program a járványhelyzettel járó korlátozásokon túl sem volt mentes a kihívásoktól, elsősorban a hallgatók számára, akik az OSA Archívumban egy általuk közvetlenül nem megtapasztalt, ugyanakkor mégis viszonylag közeli, nem kellően leülepedett történeti időszak rendkívül széles merítésű, gazdag anyagával találkoztak, ami sokukat szembesítette az illetékesség kérdésével, emiatt nehezen találtak saját szempontokat a kutatáshoz. Szinte minden anyag elkészültét számos irányváltás, bakugrás, elakadás, gyötrődés vagy szembesülés előzte meg. Azt gondoljuk, hogy ez folyamat maga az eredményekkel egyenrangúan fontos része volt a féléves munkának.
